A kertem egy kompromisszum aközött, amit szerettem volna benne, és amit az anyatermészet elfogadott. Eleinte teljesen figyelmen kívül hagytam a véleményét, és sok növényem az erőfeszítéseim ellenére megbukott. Még mindig teszek indokolatlan kísérleteket egy folyóiratban vagy könyvben megcsodált növény becsempészésére, amelynek öntözőrendszer és tisztességes termőtalaj nélkül csekély esélye van, és van, hogy az anyatermészet reménytelen butaságomon sóhajtva megengedi. hogy élvezze kis engedményeivel.Szerencsére szeretem a nyírfákat, a macskamentát és a kakukkfüvet, minden milliónyi apró virágú növény és a telkemen uralkodó körülmények megfelelőek hozzájuk. Soha nem volt olyan terv, amely szerint kertet kellett volna építeni. Ehelyett több száz óra séta és azon töprengett, hogy mit lenne a legjobb ide vagy oda ültetni. Minden spontán módon, a pillanat hevében vagy egy kertészeti magazin cikkében jött létre. Minden növény, amely többé-kevésbé itt növekszik, sok örömet okoz, és minden elpusztult növény teremt helyet, ahol valami mást ültethetünk. Minden váratlan növényvendég örömmel és kíváncsisággal fogad. Ez nem egy gyönyörködtetésre és értékelésre teremtett kert, hanem egy olyan hely, ahol annyi növény van, amennyit csak akarnak itt termeszteni, összhangban azzal az elképzeléssel, hogy a zöld és a zöld mindig jól megfér egymás mellett, még akkor is, ha a zöld nem mindig zöld. Van, amikor elveszítem az uralmat a virágágyások egyes részei felett, a növények dominálnak és nyomulnak, mindegyik keresi magának a legjobb helyet, és néha belelépek, bevezetve a saját szabályomat, és néha azt tapasztalom, hogy ez nagyon jól sikerült. és úgy marad, ahogy van.Voltak pillanatok, amikor az ambíció, hogy valami rendkívülit alkossunk, elfedte a legegyszerűbb örömet abban, ami van, de mind én, mind a kertem már rég mögöttünk van. A kert nagy öröm, a benne való munka kitörés lehet a mai őrült világból. A kertben mindig van miért örülni.
